Az International Workplace Group (IWG) Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végzett legfrissebb kutatása szerint a szülők 69%-ának stresszt okoz a gyermekfelügyelet megszervezése a nyári iskolai szünet idején. A megoldást kereső válaszadók csaknem négyötöde (78%) úgy nyilatkozott, hogy a lakóhelyéhez közeli, rugalmas munkavégzés jelentősen enyhítené ezt a terhet.
A világ vezető rugalmas munkatér-szolgáltatója, az International Workplace Group (IWG) új kutatása szerint a Z generáció tagjai egyre tudatosabban alakítják karrierjüket a gyorsan változó munkaerőpiaci környezethez. A fiatal munkavállalók közül egyre többen építenek több jövedelemforrásra, vállalnak mellékállást vagy gondolkodnak vállalkozás indításában, miközben a mesterséges intelligencia térnyerését is karrierjük egyik meghatározó alakító tényezőjének tekintik.
Széll Csaba, a NAI Hungary CE Land alapító partnere és ügyvezető igazgatója szerint az ingatlanpiac előtt új lehetőségek nyílhatnak, de a túlzott várakozásokkal érdemes óvatosan bánni. A szakember úgy látja, a politikai és gazdasági változások javíthatják Magyarország befektetői megítélését, ugyanakkor az ingatlanszektor továbbra is globális folyamatok részeként mozog. Arról is beszélgettünk, miért nem lett az ingatlan a befektetők kedvence az elmúlt években, milyen jövő vár az irodapiacra, és hogyan találhatná meg Budapest azt a történetet, amely hosszú távon felhelyezheti a kontinens legvonzóbb városai közé.
A Regus és Spaces márkáiról ismert International Workplace Group (IWG) – a világ vezető rugalmas munkavégzési platformja – legújabb kutatása szerint a munkavállalók 2050-ig leginkább a neurális implantátumok munkahelyi megjelenésére számítanak a feltörekvő technológiák körében. Ezek az eszközök az emberi agyat közvetlenül kapcsolják össze külső digitális rendszerekkel.
A hibrid munkavégzés akár 90%-kal is csökkentheti a munkavégzéshez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást azáltal, hogy lehetővé teszi a munkavállalók számára a lakóhelyükhöz közelebbi munkavégzést – állapítja meg az International Workplace Group (IWG) és az Arup közös kutatása. A lakóhelyhez közeli, hibrid munkavégzési modellekre való átállás egyre fontosabb szerepet játszik a környezeti terhelések csökkentésében – összhangban az idei Föld napja kiemelt üzenetével.
A rugalmas munkavégzés lehetősége mára meghatározó tényezővé vált a technológiai tehetségekért folytatott versenyben. A vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a versenyképes fizetés önmagában már nem elegendő a kiemelkedő digitális és mesterségesintelligencia-készségekkel rendelkező szakemberek megszerzéséhez és megtartásához.
A gazdasági növekedés ösztönzése szempontjából különösen fontos az IWG jelentésének azon megállapítása, amely szerint a hibrid munkavégzés növelheti a termelékenységet, és tovább bővülhetne a képzett munkaerőpiac. A szervezet friss adatai szerint a korábban részmunkaidőben dolgozók 44%-a a rugalmas munkavégzési lehetőségeknek köszönhetően fontolgatja a visszatérést a munka világába*.
Mark Dixon, az International Workplace Group (IWG) vezérigazgatójának és alapítójának gondolatai: Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?